A transzgenerációs bizalomvesztés egy olyan fogalom, ami magyarázatot ad a mai Nővel kapcsolatban sok mindenre.
Bizalomvesztés. A férfiban. Másokban. A rendszerben. A múltban.

Honnan indultunk?

Nőként nem voltak jogaid, nem tanulhattál mert az gondolták a mi agyunk nem képes rá, nem mi döntöttünk arról mikor vállalunk gyereket és mennyit.

Semmi másról nem szólt az életünk, mint a gyerekekről, háztartásról és a férjről.

Nagyon mélyről indultunk. Nagyon sötétből.
Ezért ki kell mondanom, minden szeretetem, tiszteletem a női őseink előtt. Hatalmas erő volt bennük és ezáltal bennünk is.

De bennünk más is van. Mérhetetlen düh!!!!!
És bizalomvesztés!
Annyira mély és annyira zsigeri, annyira transzgenerációs!

Düh, lázadás, szabadságvágy. Rettegés.

Elveszett a bizalom.
Főleg mert régen és van ilyen sajnos a mai napig, hogy nem csak nem egyenlő a nő a férfival, de még meg is van ütve.
Az Abúzus minden formája fellelhető volt/van.

Ezek után csodálkozunk bármin is?
Csodálkozunk a mai női társadalmon, hogy egyik véglettől a másik végletig élünk.
Hogy végre mi akarunk dönteni, irányítani, élvezni mindent is ?!

Nem igazán.

A bizalom vesztésünk annyira gyökeret vert bennünk, hogy ha nem figyeljük meg talán észre sem vesszük, hogyan irányítja tudatalatt az életünket.

Körbe nézünk és mit látunk valójában, a Nő, aki azért irányít mindent is, mert sérült a férfiba vetett bizalma. Átgázoltak rajta, a földbe tiporták.
Azért vagyunk maszkulinok, mert nem érezzük magunkat biztonságban a férfival. Kiszolgáltatottak voltunk évszázadokon keresztül a férfinak és másoknak, a társadalomnak és azt hisszük ez 100 év alatt kigyógyul a kollektív tudatalattiból?
NEM!!!!

De a kulcs a gyógyulás. A folyamat. Az egyéni gyógyulásod, ami gyógyítja a kollektívet is.

De ennek a tengelynek két vége van. Miközben velünk ez történt, addig a férfiak kollektív tudattalanja pedig tele van megbánással, bűntudattal és besokalt a felelősségvállalástól.
Évszázadokon keresztül kellett felelősségetvállalniuk a nőkért, a gyerekeikért és egyszerűen a mai férfi nem erre vágyik már. (kivételek vannak)
Összerogyott ez alatt.
Nem képes felelősségetvállalni, ahogyan a nők sem. Csak két másik úton értek el idáig.

Nézzük meg mennyi a muszájból, elvárásból tett dolog az életben, úgy hogy nem is azt akarják valójában.
A tengely kiegyenlítődik ezzel.

A felelősségvállalástól való félelem korunk egyik legnagyobb kollektív hozadéka.
A félelem, ami megbénít.

Minden mögött ez áll. Félelem a felelősségvállalástól, félelem ha nem irányítok, akkor bántani fognak, félelem a kiszolgáltatottságtól, mert akkor szintén bántani fognak.
A női évszázados elnyomás traumatikus lelki lenyomatként él bennünk a mai napig.

Félünk felvállalni magunkat, mert annyira új dolog ez nekünk. Hol vállalhatta fel a nagyanyánk önmagát és mondta volna azt a papának, hogy én most önmegvalósítok te addig vigyázz a gyerekekre?!
EL TUDOD TE EZT KÉPZELNI?
Ugye, milyen durva?
Ha belegondolok az én mérhetetlen belső dühöm is innen származott mindig is.

Hogy sajnáltam őket, hogy segíteni akartam volna nekik, hogy átvállalok én minden harcot mert én elbírom, majd én megmutatom hogy egyedül is, mindent is, ide nekem az oroszlánt is….

Nem tudjuk elfogadni a férfi segítséget, mert a bizalmunk olyan mélységekig sérült, hogy csak saját magunkban bízhatunk.
“Engem aztán biztos nem néz hülyének egy férfi sem, meg nekem biztosan nem mondja meg mit csináljak”.
Milyen mélyről jövő szavak ezek. Mintha az elnyomott generációk hangja beszélne belőlünk.
10 lépés távolságban élünk. B és C tervekkel.

Megtudom érteni, akár mondhatnánk, hogy minden jogos a múltunk tudatában …. Meg is kell élni ezeket, hogy tudjuk honnan jönnek, rá kell néznünk, hogy a gyógyulás elinduljon….

Mondhatnád, miért megint nekünk kell Nőknek gyógyulni, dolgozni magunkon, mikor mi voltunk az elszenvedője ennek az egésznek?
Nem nekik kellene összekapni magukat és ezt a sok szörnyűséget megoldani magukban?

A tengely kifog egyenlítődni, az evolúció tudja a dolgát.
Minden a maga idejében fog történni.

Azzal, hogy mi dolgozunk magunkon, nem a férfiakat szabadítjuk fel a bűneik alól, hanem ÖNMAGUNKNAK ÉS A KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓNAK adunk esélyt arra, hogy kibontakozzon belőlünk minden, ami évszázadok óta lehetne 

Sokszor amíg fel nem ismerjük, nem is tudjuk, hogy dolgok, érzések, lenyomatok nem is hozzánk tartoznak.
Hogy annyira zsigeri generációs, hogy mi kaptuk meg gyógyítani ezt. Mi elkezdjük, de velünk ez nem ér véget. A java majd csak ezután jön.

De itt van velünk állandóan a levegőben, a hímsoviniszta megjegyzésekben, a nőknek a nőkkel szembeni elvárásaiban, a társadalmi elvárásokban, a férfi és női kapcsolatokban, az ereinkben pumpáló vérben, a DNS lenyomatokban.
A lélegzetünkben.

Akkor is, ha tagadod! Sőt, addig még erősebb és a foglya vagy!

És ebben az a legrosszabb, amikor egy nő/férfi tagadja, nem ismeri el ezt, azzal károsítja és lealacsonyítja az elődeink fájdalmát, tapasztalatait és olyan elvárásokat fogalmaz meg saját nő/férfi társai iránt, ami romboló a következő generációnak.

Hiszem és tudom, hogy ennek a gyógyulását először önmagunkban kell elkezdeni….mindenkinek magában….
És egy bizonyos “szint” után a kollektívet a Nő-és a Férfi együtt tudja gyógyítani egy másfajta kapcsolati minőséggel….

Ölellek, Andi

#volnerandicoach

Körbe nézek, hallom, látom az emberek viselkedését párkapcsolaton, házasságon belül.

Látom a problémák alap köveit.
Látom, hogy mi az, amin nem tudnak túl lépni. Amin nem látnak túl.

Látom, hogy a saját maguk igazat hajtják. A szemüvegen, amin keresztül néznek, nem engedi a másikat a LÁTNI.

Te és Én-re bomlanak a Mi helyett.

Nincsen meg a közös cél, a közös jövő.
Egyéni utak vannak, egyéni célok.
Vannak egymás mellett és két különböző irányba néznek.
Nagyon könnyű elveszni ebben az én állapotban. A társadalom mai szintjén pedig nagyon gyorsan és könnyen lehet ezt az utat választani.

Mert majd én megoldom. Én tudom. Igazából nincsen szükségem rád, de jobb, hogy itt vagy.
Az alap probléma társadalmi és egyéni is.
Egyéni, mert nem ismerem önmagam. Nem tudom mi a legjobb nekem. Mit is akarok igazán.
Az Egom irányít és mutatja az utat. Elfelejt szívből élni.
Nem tudja átadni magát. Sérült a biztonság érzete.
A belső gyermeke nincsen meggyógyítva.
A mai világ már nem működőképes önismeret nélkül.
Az az egyén, aki nem dolgozik az önismeretén, hanem tudatalatti mintákból él mindennap, nem lesz "életképes".

Teljesen más világ van születőben mint 20 éve volt.
Ami régen működött, ma már nem működik.
És amíg nem dolgozzuk fel a hozott mintáinkat, a belső sérüléseink irányítanak.
Társadalmi szinten, az a jó, ha beállsz a sorba.

"Jó nekem így, másnak még rosszabb"
Az hogy másnak rosszabb mint nekem attól én még nem leszek boldog.
"Örülök, hogy nem csak nálunk vannak ezek a problémák hanem nálatok is"
"a szomszéd kapcsolata is pont ilyen, akkor nem lehet gond"
A kérdés hogy te jól érzed-e magad ebben? Hogy neked ez jó ?
Így akarod-e csinálni te is?
Így akarsz élni?
Tudod-e egyáltalán milyen kapcsolatra vágysz?

A legfontosabb, hogy te az az ember vagy-e, aki megérdemli, azt a kapcsolatot amire vágyik?

Az a fránya önismeret igaz?!

Hogyan találhatnám meg azt az embert, akit szeretnék, ha csak elvárásaim vannak, de én magamon nem változtatok, hogy ő meg tudjon érkezni?
És ha már benne vagyok egy kapcsolatban, házasságban, de csak "problémák vannak" és nem könnyed (a könnyed és a könnyű nem ugyanaz) az egész, dolgozom-e rajta és magamon, hogy működjön?
Vagy a könnyebb utat választva, azt mondom, amit a társadalom is támogat, hogy elengedem úgyis jön a következő?

A fogyasztói társadalom azt a példát mutatja nekünk, hogy mindenki pótolható, lecserélhető és minden könnyen jön. 

Ha nem megy el kell engedni.

Igen, van az a pont, de talán egy fontos kérdés, amikor megismertem, akkor is meg voltak benne ezek a "jó" és "rossz" tulajdonságok?
Őt láttam-e akkor vagy csak, akit látni akartam benne?
És hogy én ilyen voltam mindig? Vagy én változtam meg?

Problémának látom, hogy az egyének fél-fél emberként lépnek bele egy kapcsolatba, és keresik a másik felüket.
DE két fél sohasem lesz párkapcsolatban működőképes egy egész.
Ha én egész vagyok, és ő egy egész, akkor lesz a kettőből közös egész.

Mert nem azért megyek bele egy kapcsolatba hogy mit tudok kivenni belőle?! Hanem hogy mit tudok én hozzáadni?!

Ha hiány állapotból mész bele bármibe, hiányt fogsz kapni.

Minél magasabb szinten van az energiád, a boldogság, öröm és jóllét szinted, minél jobban ismered önmagad és tudod, hogy te mit tudsz adni, mit érdemelsz meg és ezek után mi lenne jó neked egy kapcsolatban, hiszem és tudom hogy ez fogja vonzani hozzád a hasonló attitűddel rendelkező embereket.

Sokan menekülnek a párkapcsolatban attól, amikor az egyik fél vissza tükrözni azt, ami a másikban is meg van.
Óriási tükör, a legnagyobb tanító az életben a kapcsolat, amit másokkal kialakítasz. Ezen belül is a párkapcsolat.
Amikor valaki azt mondja nekem, "hogy nehogy azt mondjam neki, hogy a másik viselkedése őt tükrözi, mert ő aztán soha nem tenne ilyet a másikkal"
Tényleg nem ?
Vajon mással te nem így viselkedsz? Egyszer sem ? Soha? Vagy magaddal belülről?!
Lehet, hogy nem teljesen így és nem olyan formában, nem azokkal az eszközökkel.....

Le tudod-e közben rakni az egod és magadba nézni őszintén, hogy vajon a másiknak igaza lehet e? Amiket mond, azokban van-e igazság?
A másik, csak azt tudja előhozni belőled, ami benned van.
Triggerelni fog, nyomogatni fogja a gombjaid, amiktől néha azt érzed, "úristen honnan jött ez ki belőlem nem ilyen vagyok."

Azokat a pontokat nyomogatja benned, amik nincsenek meggyógyítva.
Amikkel még nem néztél szembe.
Amiket elraktál egy eldugott kis polcra magadba és nem is tudtál már róla, hogy létezik addig amíg az az ember, meg nem érkezett, aki segíteni tud a felismerésben, hogy eltudj indulni a gyógyulás útján.
Ő lesz, aki rámutat a gyenge pontjaidra. A sérült gyermeki részeidre.
Azért reagálsz úgy, ahogyan reagálsz egy konfliktus közepén, mert a meg nem gyógyult gyermeki részed reagál vagy már a gyógyult belső gyermeked miatt a felnőtt éned képes felnőtt módjára reagálni.

Hányszor mondjuk, most annyira gyerekesen viselkedsz, ugye? 

Igen, mert olyankor az illető belső gyermeke veszi át a hatalmat a felnőtt énje felett.
És vajon mire vágyik a belső gyermek? Arra hogy elfogadják, szeressék, és biztonságban érezze magát.
Egy konfliktus közepén, mikor triggelerve vagy, baromi nehéz a másikban meglátni a sérült gyermeket, akinek valami fontos igénye nem lett kielégítve gyerekként, és éppen téged támad…. De ha egyikőtök nem veszi észre ezt és nem LÁTJA a másikat, ha elfelejti közben, miért is szereti az illetőt, akkor alakul ki a 'te nem értesz engem, én nem értelek téged' konfliktusos játszma.
Ez addig fog tartani, amíg egyszer, valaki el nem kezd asszertívan kommunikálni és félretenni az egot a képből és azt mondani, megtudod fogalmazni mi van benned most? Mit érzel?

Nem fekete vagy fehér, ahogyan semmi sem.

Mindig az a fontos, LÁTOM -E A MÁSIKAT?
És hajlandó vagyok-e változni, változtatni és nem ujjal mutogatni?

Nem könnyű és nem egyszerű és nem minden javítható, de ha meg sem próbálja az ember, akkor vajon nem fog előjönni a következő kapcsolatban?!
Ha könnyű és egyszerű lenne, akkor nem párkapcsolatnak hívnák és nem lenne ennyi szakértő és könyv ebben a témában.

Minden belőlünk indul ki és lehet, hogy ez már lerágott csontnak hangzik, de amíg igazán nem éled meg ennek a mondatnak a valódi igazságát, addig az érdemi változások elmaradnak.

Addig hibáztatás marad, ujjal mutogatás, a felelősségvállalás hiánya és eltűnik a szeretet.

És ha nincsen szeretet, mi marad?

#volnerandicoach

Mindig is imádtam figyelni másokat, mások életének alakulása mögé nézni és szabadjára engedni a gondolataim.

Vajon miért és meddig történik velünk hasonló és hasonló szituáció újra és újra?

Meddig megyünk el, mire érezzük a változás szelét?

Vajon képesek vagyunk-e elrugaszkodni a megszokott világnézetünktől, azért hogy valami teljesen más legyen?

És vajon mindezt hogyan is csináljuk?

Látok embereket, akik a saját fejlődésük útjában állnak. Látom, hogyan ismétlődnek meg szituációk, érzések és helyzetek.

Az örök körforgás.

Nem állni bele az életünkbe olyan, mintha mindig azt várnánk, hogy más oldja meg, más valaki élje az életünket.

Ahol mások mondják meg mi a jó nekünk, mi tévők legyünk, hogyan kellene élni az életünket, mi lesz belőlünk és így tovább. Az érzés, mintha korlátok között lennél és arra várnál szabadítson ki valaki, mikor a kulcs hozzád van végülis kötve.

A legnagyobb dolog az életben, hogy miénk a döntés szabadsága és a következmények vállalása is. 

Sokan azért félnek dönteni igazán, mert az az után jövő eseményeket, érzelmeket már nem akarják. Pedig nincsen az egyik a másik nélkül. Nem szembenézni azzal, hogy szabadságomban én teremtettem valamit, nem vezet boldog és kiegyensúlyozott élethez.

Az a fránya felelősségvállalás, ami olyan sok mindenkinek, olyan nehezen megy. 

Az egó, ami földbe döngöl és kétségek közé taszít, hogy ne tudj dönteni. Nem a legkönnyebb.

De a döntéssel erő születik. Erő arra, hogy képes vagyok megélni önmagam, a szabadságom mindennel, ami utána érkezik. Erő arra, hogy mindent túl élhetek.

Amikor döntök és önmagam vagyok a döntésben, felfogok szabadulni. Élni fogom azt, hogy minden azért történik, hogy túl tudjak lépni önmagam keretein.

De hogyan jut el az ember addig, hogy azt tudja mondani, érzem ez a döntés lesz az igazi?

Apránként. 

Figyelni kell, hinni kell, túl kell lépni önnön kishitűségünkön.  Befogadóvá kell válnia, arra, hogy elhiggyük az élet nem az ellenségünk, hanem az egyik legjobb cinkos társunk a világon, aki abból hozza ki a legtöbbet, akik éppen vagyunk. 

Eljutni oda, hogy ne kérdőjelezzük meg az életet bármilyen negatív, nehéz érzésű tapasztalatot szül, ahhoz sok olyan döntés kell, mikor önmagunk vagyunk.

A legnagyobb segítő társam az életben a megérzéseim. Az a belső mély érzés, ami jelzi, hogy éppen számomra valami jó lesz vagy nem igazán.

Sokat hallani erről mostanság, de mi van akkor, ha valaki nem hallja ezt a duruzsolást?

Ha valakinek a fejében lévő gondolat kavalkád, elnyomja azt a belső érzést?

Egyet tudok mondani, mikor nem érzem a belső hangom, akkor tudom, hogy sokkal többet és jobban kell magammal törődni és lenni.

Törödj magaddal, Meditálj, jogázz, olvass…gondolkozz kérdésekben és engedd, hogy az agyad teljesen mással legyen elfoglalva.

Én idős figyelem elterelés.

És egyszer csak ott lesz a válasz. Lehet, hogy sokáig fog tartani, nem biztos, hogy ma vagy holnap, de ott lesz és tudni fogod.

A körforgás tudatosággal megszakítható.

Mikor benne vagyok egy szituációban, megfigyelem magam, az érzéseim, a gondolataim és azt, hogy hogyan reagálnék most alapból? 

Felteszem a kérdést, ha a szeretet vezérelné minden megnyilvánulásom, akkor mit tennék most máshogyan, mint eddig?

Hogyan tudok mást választani, nem azt, amit eddig?

Mert ha változtatunk, minden változásnak indul.

Különbözőek vagyunk, máshol tartunk az úton, de az önszeretet, az önmagunkra való figyelés mindenkinek elhozza a „sikert”.

Ha pedig nem tudod hogyan, írj nekem és segítek!

Ölellek,

Andi

@volnerandicoach

Szeretem a női létet. Szeretek ki állni mellette és hangot emelni rá.

Rengetegszer tapasztalom, hogy generációkon átívelő, nagyanyáink és a kor, valamint a kultúra belénk ivódott eszméi, hogyan hatnak mai napig vissza ránk.

A körülöttem élő nők és a bennem élő nő, megfigyelése szinte automatikus nálam. Figyelni másokat többféle szempontból. Hallgatni és látni, hol és miben mutatkozik meg ez a generációs „teher”.

Időbe visszautazva kicsit, ma már csak a filmekből látjuk azt a kort, amikor ha Nőnek születtél nem voltak jogaid. 

Mikor férfiak rendelkeztek az életed felett, mikor az apa konkrétan eladta a lányát egy férfinak, mindegy, hogy milyen érzései, ellen érzései voltak a Nőnek.

Mennyire elfogadott volt, hogy más rendelkezik az élete felett. Ha az apa vagy az idősebb fiú testvér, az elsőszülött, kicsit is érzelmesebb volt, talán olyat választottak, akihez méltó lehet a Hölgy.

Talán figyelembe vették a Hölgy óhaját is.

Itt a Nők tisztában voltak vele, hogy bármi mást is akarnának az életbe, nekik ez a dolguk. Férjhez menni olyanhoz, aki méltó a családhoz, és fiút szülni.

Amikor ilyen filmeket nézek, még a férjem is megjegyezi, Te forradalmár lennél ebben az időben.

Sérti a feminin részem és fel vagyok háborodva a többi Nő nevében is. Bántja a bennem élő Nőt, annak a kornak a primitívsége.

De ott van az a bizonyos másik oldal, amiről szintén beszélni kell.

A belenyugvás, beletörődés, a félelem a változástól.

Ez a generációs teher. 

Hogy sok nőben, nem az erő nem volt meg, nem az elképzelés nem volt meg, hanem a szokás, hogy ez így természetes, mert előttük is így csinálták, így éltek.

Mai napig látom ezt, ahogyan szétnézek. Senkinek nem kell messze menni, hogy lásson még ilyen példákat. Nőket, akik cipelnek valamit és nem érzik az erőt, hogy máshogy is lehet.

Egy erős Nő mellett nőttem fel. Anyu mindig azt mondta nekem, kicsim bármire képes vagy, azzal, aki vagy. Gyerekkorom óta bennem van, hogy megtudom oldani Nőként egyedül is. Volt, amikor ez súlyos átbillenéssel is járt és hosszú volt az út megtanulni, hogy megtudom csinálni egyedül is, de nem kell!

Ilyen típusú nőként még jobban fájt látni, hogy mások, más nők nem úgy látják a világot, mint én. Néha sértette egy részem is, hogy hogyan lehetséges így élni. 

Másoktól várni mindent, hogy nem tudok felelősséget vállalni az életemért és azt várom, hogy egy férfi vagy valaki más oldja meg a problémáimat.

Nem ítélkezem, el tudom fogadni, hogy mindenki más és máshogy éli meg a dolgokat.

De nagy volt bennem, mindig is a vágy, hogy segítsek, támogassak Nőket, hogy erőre találjanak, hogy az értékeiket felismerjék, éljenek velük és tudjanak önálló, boldog, felelősségteljes életet élni.

Persze vannak ebből kifolyólag gyönyörű részei is, abból a korból hozott mintáknak. 

A férfi a védelmező, az erős, a támasz. 

De ez akkor igazán a legszebb, ha nem elakarja venni a Nő erejét, hanem hozzáadni akar.

A legszebb minta, amit vihetünk és tovább adhatunk az, amikor a Férfi és Nő egyensúlyban, harmóniában működik és él együtt. Amikor mindkettőnek meg van a sajátos ereje, ami nem hatalmi harcokban, hanem egymás erősítésében, kiegészítéseként jelenik meg.

Együtt erősebbek vagyunk. De kell hozzá, elfogadás, megértés, tisztánlátás, ítéletmentesség és mindkét fél saját belső gyermekének a meggyógyítása. Önismeret és szeretet.

Mindig arra törekedtem és fogok is, hogy az életem minden részében megmutatkozzanak, azok az értékek, értékrend és gondolkodásmód, amit képviselek, amiben hiszek. 

Ami utat mutat.

Mert az önállóan is gondolkodni, megoldani és élni tudó Női részem, mellé egy olyan férfi érkezett, aki a lelkemet látja és egyensúlyba hozza bennem a Női és Férfi energiákat.

Szelídít és folyamatosan rámutat az Együtt erejére. Harmóniát hoz, ami nem veszi el a másik erejét, sőt a támogatás, törődés és figyelem miatt, az lehetek aki vagyok!

Célom, hogy az írásaimmal, a felvállalásommal, a coachinggal tudjak kisérni és támogatni Nőket, megtalálni a biztonságot önmagukban, hitet kapni és megélni az igazi Nőt.

Emellett elengedni és lerakni a mostani és a generációs terheket.

Tudom milyen mikor ez a teher, a maszkulin társadalom, (ami mai napig megmaradt), átbillen bennünk és uralkodni kezd fellettünk.

Mikor az erős nő a saját élete férfija lesz.

Mikor megkeményít az, hogy nem a saját női lágy, kreatív és érzelmes energiáddal élsz.

A mai Nő, aki megtanul egyedül élni, független, erős és nem tartja szinten a saját energiáját, az a maszkulin társadalom rabja lesz és folytonos küzdés lesz neki, hogy talpon maradjon. 

Megkeményedik és veszít a fényéből.

Imádom az erős nőket, akik példaértékű életet élnek, egyedül is képesek bármire, de legfőképpen, azokat csodálom, akik harmóniában a saját erejükkel, Csoda nőként élnek.

Ha végig nézed, honnan indultunk és hova jutottunk mi Nők az évek alatt, észreveheted, hogy a kulcs a folyamatos fejlődésben van magunkon. 

Mert régebben alárendelve voltunk a férfiaknak, ma pedig sokszor felülkerekedve föléjük, élünk.

Egyiksem az, amit mi akarunk. 

A nemek harca pont, hogy meggyengíti az energiánkat.

Ha mi a saját Női energiánkra fókuszálunk és arra törekszünk, hogy a saját életünkben megtestesítsük a CsodaNőt és hagyjuk, hogy a férfi Igazi Férfi lehessen mellettünk, akkor létre jön az energia harmónia.

Az, amit mindig is akartunk. Az együtt-et. 

Ahol két különböző nem, nem harcol, hanem alkot. Ahol felemel és ragyog.

Ebben hiszek, erre az útra terelt az élet és az életem példáján keresztül írok és mutatom be a világot.

Ezért foglalkozom és foglalkoztat a Nőkkel való Coaching, hogy a Nőknek segítsek megélni önmaguk egy jobb verzióját, hogy elvezessem őket az önszeretet, a fejlődés, a vonzerő, a magabiztosság, harmónia és saját erejük megéléséhez.

Mert hiszek abban, hogy Nőként maga vagy a csoda és arra születtél, hogy alkoss valamit, ami igazán te vagy. Hogy ragyogj és teletöltsd a világot a szereteteddel, a lényeddel, az energiáddal.

Ezért született meg bennem a Női JÓL-LÉT Coaching, ahol várlak, hogy segíthessek megtalálni magadban a CsodaNőt.

Ölellek,

Andi

@volnerandicoach

Hogyan jut el egy Nő a mai világban addig, hogy azt mondja kiégett?

Az egyik jelenség, ami szerintem ilyen messze vihet egy Nőt, az a Superwomen jelenség. Képesek vagyunk hatalmas elvárásokat tenni magunkra. Mindenhol 100%-ban akarunk teljesíteni és próbáljuk a maszkulin társadalom által elvárt teljesítményt még fokozni. 

Cipeljük a generációs terheket, anyáink és nagyanyáinktól. Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy mi jobban tudjuk. Irányítani akarunk mindent. Azt hisszük, ha nem mi csináljuk, akkor nem olyan jó.

Nem engedünk olyan szintű pihenést magunknak, amire igazán vágynánk. Harcolunk és küzdünk, hogy még többet és többet tudjunk megmutatni, hogy bármire is képesek vagyunk, mindig.

A maszkulin társadalomból indul, de mi is ugyanilyen hibásak vagyunk. Dns-ünkbe van kódolva, hogy mindenkit is magunk elé helyezzünk. Az energiánk át tud billeni a férfi oldalra, ahol hosszútávon nem maradhatunk életben. Megsínyli a Nőiségünk azt, hogy nem a saját alkotó energiánkba élünk.

Ez több oldalról is kritikus lehet. Egyedülállóként a túlzott jang energia taszító, mintsem vonzóvá tesz minket. Egy férfi vagy elnyomott lesz egy ilyen kapcsolatba, vagy mivel nem érzi férfinak magát bele sem megy.  A másik vége, Nőként vagy nem érzed Nőnek magad benne, vagy azt fogod mondani, hogy ezzel nem tudsz mit kezdeni, hogy tökösebb vagy, mint egy férfi.

Imádom ,hogy független, erős, magabiztos nők vagyunk, akik mindig minden helyzetben tudják mit akarnak. Ez kell is nekünk, imádom, hogy így élhetünk. Csak a lelkünk mélyén nem erre vágyunk teljesen.

A lelkünk dorombol egy férfias férfiért, ahol a Női minőségünk, Nő tud lenni. Ahol megélhetjük, a "gyengébbik nem" adta érzékiségünket.

Ezeken túl pedig ott lebeg felettünk a manapság igen felkapott, Harmónia szócska. Én is erre törekszem, mindenki. Ha nincsen mögötte önismeret, eléggé frusztráló lehet. Egy újabb felettünk lebegő, elvárás felhőként kering, ami szintén rányomja a Szuperwomen énünkre, hogy ne tudjuk elengedni és feleljünk meg, mint Nő, anya, vállalkozó, munkavállaló, háztartás vezető, "fitness guru", spiritualista, barátnő/feleség, barát és minden szerepünk egyszerre.

Saját példámon felismerve, hiába vagyok az önmagunkról tanulás elhivatottja, nem vagyunk kimeríthetetlenek. 

Amit tanított nekem a kiégés és másoknak is felismerés lehet, hogy NEM KELL mindent tökéletesen csinálni. Engedjük meg magunknak, ha éppen nem tudunk mindenhol 100%on helytállni. Fogadjuk el, hogy hiába vagyunk Nők, mi is elfáradunk, és ami a LEGFONTOSABB, megtehetjük és meg is kell tennünk, hogy magunkat választjuk. Csak akkor működik minden az életünkben, ha van miből működtetni azt.

A kulcs számomra a Megengedés volt, a Lassulás és Energia váltás. Engedtem lassulni, Engedtem a segítséget. Elengedtem a hatalmas elvárásaim magam felé, amiket 30 évig magamra akasztottam. Elfogadóbb lettem önmagammal. 

A jelenlegi életem nem tudott volna megérkezni, ha nincs a Kiégésem, a változás, amit hozott magamban. Sokat köszönhetek neki.

Mindig figyelj magadra, a lelked óhajára, hogy hova akar vinni, mit akar mutatni és mi az, amit tanítani akar.

A csend a természetbe a legnagyobb és legjobb barátod lehet. Nekem az, mai napig, évek óta. Ott tudok kapcsolódni a lelkemmel, ott találok válaszokat magamban. Ha nyitott vagy neked is megmutatja, azt amit keresel.

A harmóniának is ez a kulcsa, a megengedés, önmagunkra figyelés, csend és az elengedése dolgoknak. 

A kiégés ellenszere pedig a harmonikusan alakított élet. Ahol megengedő, elfogadó vagyok önmagammal is.

Szóval hogyan lehet belefáradni Nőként manapság?

Hát így. Túl sokat vállalunk és várunk magunktól.

Az energiánkat össze akarjuk hasonlítani a férfi energiával. Pedig a kettő kiegészítője, felemelője egymásnak.

Tehát ne felejtsd el.

Nem

vagyunk

egyedül.

Csodára vagyunk képesek a Női, Istennői minőségünkkel.

Ölellek,

Andi

@volnerandicoach

Ha ma visszagondolsz az eddigi életedre, vajon azt tudod mondani, hogy a lelked óhaja szerint éltél?

Körbe nézünk és egy perc alatt változik meg minden, amit ismertünk.

Akarva akaratlanul elgondolkozunk, vajon én úgy élek, ha bármi történne, elmondhatnám, hogy szerelmes voltam az életembe? 

Hogy mindig is azt tettem, amit igazán akartam? 

Hogy az voltam-e, aki igazán vagyok? 

Hogy jól éltem-e meg azt az életet, amit kaptam?

Ezért vagyok az önmagunk megélésének a szószólója. Ezért adok hangot annak, hogy semmi nem számít végső soron csak, az hogy lelked óhaja szerint éltél-e. 

Hogy hű voltál-e magadhoz, az értékeidhez, hogy spirituálisan megfejlődted-e magad.

Minden lélek bizonyos okkal, céllal születik le abba az életbe, amit él. A lelke szeretné megtapasztalni azokat, amik történnek vele.

Van az a belső lüktetés, dorombolás bennünk, a lelkünk hangja, amire ha hallgatunk arra visz, amiért jöttünk erre a földre. A tapasztalatokért, megélésekért, fejlődésért.

Azért kapjuk a leckéket, hogy megformálja az utat előttünk, hogy ébresztő legyen, hogy levonjuk a tanulságot és aszerint éljünk, amik valójában vagyunk.

Hogy változtassunk, hogy elinduljunk, ha eddig nem tettük volna.

Hogy, amit eddig láttunk, most máshogy lássuk, hogy megtaláljuk önMAGunk.

Férfiként és nőként vannak dolgok, amiket máshogy kell megtapasztalnunk. De a lényeg, milyen mértékben tudjuk megtapasztalni önmagunkat azon az úton, amit választott a lelkünk.

Nő vagyok erről tudok beszélni, hitelesen őszintén, önmagam adva.

Nagyon régóta tudom, hogy sokkal többre vagyunk képesek, mint amit először elhinnénk önmagunkról. 

Amióta érzem, hogy a lelkem szabadabb, mint a társadalom által rám húzott/öröklött séma, azóta azon dolgozom, hogy Nőként elővarázsoljam magamból a "CsodaNőt", hogy mindig úgy éljek, ahogyan a legjobb nekem és másokat is arra sarkalljak, hogy ugyanezt tegyék.

Ez lett a lelkem valódi igazsága és feladata. Összehozni a Női energiát és támogatni, azokat a nő társaimat, akik érzik, tudják, akarják a valódi erőt megélni magukban. Ezért dolgozom a háttérben folyamatosan, tanulok és fejlesztem/ ismerem meg magam.

Hogy minden egyes nap után eltudják mondani: “a lelkem szerint éltem, szerelmes vagyok az életembe, és hű vagyok magamhoz és azon dolgozom, hogy igenis eltudjam mondani, CsodaNő vagyok, mert önmagam legjobb verziója vagyok.”

Kell, hogy gyakran tekintsünk vissza az életünkre, vegyük számba a fejlődési utat.

Ha már benned van az elhatározás, hogy másképp szeretnél Nőként élni, létezni, alkotni, de nem tudod hogyan tedd, akkor várlak a Nőiesség Coachingban, ahol azon fogunk együtt dolgozni, hogy elővarázsoljuk belőled a saját életed Csoda Nőjét.

Számodra mit jelent ez?

Ölellek,

Andi 

@volnerandicoach

 A Női Jól-Lét Coaching és önmagam fejlesztése közben "találtam rá" a mélyben, a testi- lelki-szellemi kimerülésem egy újabb meghatározó okára.

Sokáig nem lehetett erről hallani, mivel sokáig nem is foglalkoztunk vele mi Nők sem igazán. Nem hallottunk olyan szavakat, hogy ciklustudatosság vagy ha igen, akkor nem igazán mentünk le a mélyére, maximum akkor, amikor felmerült a gyerekvállalás. Sokan csak azzal azonosítottuk ezt, hogy a menstruáció pár napja a ciklusunk.

Szóval engem nagyon hívott ez a téma, mégis csak a Nőiség alapja a ciklusunk, a méhünk az energia központunk és ez az egyik, ami megkülönböztet minket, mint embert.

Nőiségünk alapja, hogy megértsük önmagunkat, aminek elengedhetetlen feltétele, hogy megértsük a testünket, ciklusunkat, a ciklikusságunkat és azt, hogyan működünk alapjaiban.

Amikor a kiégésemről írtam az előző bejegyzéseimben, meséltem arról, hogy a maszkulin energia rabja voltam. 

A túlteljesítés, az örökös figyelem és tenni akarás, a megállíthatatlanság hajtott és tényleg akkor pihentem igazán, mikor már belülről éreztem, hogy most állj, most másra vágyom. Ugyanazt a teljesítményt vártam el magamtól minden téren, mindennap.

Ott volt bennem a csodálatos feminin energia, amit ezek mellett éltem, de az, hogy a ciklusom és a testem így megfigyeltem volna, arra igazából az életmódomból kifolyólag nem volt időm. Lehet még akkor is azon lettem volna, hogy megmutassam, hogyan tudom ugyanúgy, ugyanolyan szinten élni az életem. Hmmmm...(bőven volt bennem makacsság)

Aztán, mikor az élet "kényszerített" a lassulásra, elkezdett foglalkoztatni a női oldalam felfedezése teljesmértékben. 

Miért élek maszkulin energiából? Honnan ered ez bennem? Mit akarok bizonyítani? Mitől félek legbelül?

Mit jelent nekem a feminin oldal? Vajon félelem van bennem? Hogyan tudnám magamra formálni, hogy ne veszítsem el azt, aki vagyok, de megtudjam 100%-ig élni?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések végig zongorázása vezetett el oda, hogy éljek azzal, akivé teremtettem. 

Innen pedig már érkezett az út, a ciklustudatosság felé.

Figyelni a testem minden szakaszban, minden egyes nap. A változásokat, az érzelmeim, a hangulatom, a kedvem, a fizikai erőnlétem és azt, hogy éppen mire vágyik a lelkem.

A Nő akár a 4 évszak 1 hónapban. Ciklikus. 

Ezért fel kell fedeznünk magunkban, mikor vágyunk éppen arra, hogy menjünk, hogy szárnyaljon a lelkünk, hogy alkossunk, éljünk a kreatív energiánkkal, valósítsuk meg az elképzeléseinket. 

Hogy adjunk teret a bennünk élő maszkulinnak. Birtokoljuk az erejét és hajtson minket a szenvedély.

És mikor vágyunk a pihenésre, meghittségre, az otthon melegére, a töltődésre, bújásra és sok sok szeretetre. A feminin oldalunk legősibb és legnőiesebb pillanataira.

Ha eszerint éljük az életünket, ha tudjuk melyik fázisban éppen mivel tesszük a legjobbat önmagunknak, ha ehhez igazítjuk a céljainkat, úgy dolgozunk magunkon, a munkahelyünkön, az ötleteinken, ha ennek megfelelően étkezünk és sportolunk/edzünk, sokkal hatékonyabbak leszünk és sokkal gyorsabban és harmonikusabban haladunk. 

Mindig azt adjuk a testünknek, a lelkünknek, amire éppen vágyik.

Meghallani, Megérteni és Megélni.

Itt kezdődik minden.

Ölellek, Andi

@volnerandicoach

Nem olyan rég volt egy kis társasági beszélgetésem, ahol nekem szegeződött, hogy azok a Nők és értékek, akikről és amikről én beszélek és írok, az 10% csak. Valamint túl van nyomva ez a függetlenségi "kampány" a Nőknél.

Hmmmm.

Őszintén van benne igazság és van olyan része a felvetésnek, ami jogos is.

Írtam erről egy korábbi bejegyzésemben, hogy nem csak a maszkulin társadalom hibája, de mi Nők is hibásak vagyunk.

Mit értek ez alatt?

Nem vagyunk egyformák, más környezetből jövünk, sok fajta tapasztalattal és megéléssel, különböző értékrenddel. Ezért mindig elmondom a tudatos önismeret önmagunk felé a kulcsa annak, hogy elfogadóbbak legyünk és tudjuk, hogy mi milyen értékeket képviselünk és azokkal éljük az életünket és nyissunk a világ felé.

Nem tartunk ugyanott az életünkben, nem gondolkodunk ugyanúgy és a tapasztalatunk az életről sem egyforma.

Körbe nézünk és látjuk, hogy ki az, aki integritásban él saját magával és ki az, akinél a látszat mögött nincsen tudatosság. 

A világ képes felkapni dolgokat és teljesen kifordítani az eredeti céljából.

A női függetlenedésnek sem az volt a célja, amit manapság látunk. Hol átesik a túloldalra, hol csak a látszat van.

Ennek értéke volt és ereje és pont az lenne a célja, hogy a régi gondolkodást, ami évszázadokon keresztül uralta a világot egyensúlyba hozza. Ahol a férfi és a nő egyensúlyban van. Ahol megfér a karrier a család mellett, a nőiség a férfiség mellett.

A hangos "forradalom" mind csak látszat, a belső forradalmat nem látjuk, csak idővel érezzük a változást.

Mindkét részről kell az önismeret, milyen mintákat hozunk, miket láttunk előttünk és megvizsgálni, hogy mit akarunk mi. Tetszik a minta, ami körülvesz, tudok vele azonosulni vagy én máshogy szeretném csinálni.

Felesleges itt sarat dobálni egymás felé és ujjal mutogatni, mert az első lépés mindig velünk kezdődik. Önmagunk megismerése a legfontosabb lépés. Minden egyes lépés magunk felé, változást eredményez kívül is. Ha nem tetszik, ami most történik, akkor mást kell tenni, ahhoz hogy más történhessen.

Azt vonzod, aki éppen vagy.

Ki vagy te most?

Hiszem, hogy lassan ezt a felszínen élt világot, felváltja egy mélyebben gyökereket verő élet, ahol mindenki először önmagával kezdi a sort és azon lesz, hogy értékekre bukkanjon belül.

Nem mondhatjuk meg azt, hogy kinek mi a jó és hogyan kellene élnie az életét. Az emberek a körülöttük lévő példákból tanulnak a legtöbbet.

Minden egy állomás, mindenki tanít és mutat valamit magunkról. Minden egy fejlődési út, ha az előbb emlegetett ujj felénk mutat. 

Mihelyst elfogadsz másokat úgy, ahogyan vannak és nem erővel akarod megmondani nekik, hogy mit tegyenek és milyennek kellene szerinted lenniük, észre fogod venni, hogy mindenki máshol és más "szinten" tart a tudatosság felé az életében. 

Lesz, aki azzal nem tud mit kezdeni, aki te vagy és lesz olyan is, akivel te nem tudsz már azonosulni.

Ez mind rendben van így. 

Ítélkezni, hogy a Nők nem olyanok vagy, hogy a férfiak milyenek? 

Fölösleges körök.

Te legyél önmagaddal tisztában, ismerd önmagadat és máris tudni fogod ki vagy te és mit akarsz az élettől.

Tudni fogod milyen emberekre van szükséged, miben kell még fejlődnöd és mihelyst önMAGadon lesz a fókuszod, minden más megérkezik.

És ...ha,

Jelenleg 10% is ez a szám, én azon leszek, hogy minél több tudatosságra, változásra vágyó nővel gyarapítsuk ezt a számot. De nem a férfiak miatt, nem az ítélkezés miatt, hanem azért, hogy önmagunk legjobb verzióját tudhassuk magunkénak.

Ölellek,

Andi

@volnerandicoach

Az első bejegyzésemben az írtam, hogy az elmúlt évtizedekben “női betegség” lett a kiégés.

Saját magam példájából, el tudom mondani, hogy nőként egy maszkulin értékek vezérelte társadalomban, mit is jelent nőnek lenni.

Hogyan vezet a jang, férfi energiával való mindennapi élés, egy kiégett élet szakaszhoz.

A mai világ Nőjének ezernyi dologban kell helytállnia.
Nőként, anyaként, barátnő/ élettárs/ feleségként, munkában, háztartásban, párkapcsolatban, családi szerepekben, én időben, egészséges életmódban, hobbiban, munkahelyen, saját vállalkozásban is.

Ezekből a legtöbb helyen nincsen kifogás. Csinálni kell. Mindennap.

Ebből kifolyólag egyáltalán nem lep meg, hogy ennyi kötelesség között lavírozva, egyszer csak kiégünk nőként.

Képesek vagyunk, azt hinni, hogy mindent egyedül kell csinálnunk, hogy  jó legyen, hogy meg legyen, hogy olyan legyen, amilyet elképzeltünk.

Nálam is attól alakult ki, hogy azt hittem kimeríthetetlen vagyok, hogy tudom meddig mehetek el, hogy tudom, hogy kibírom és mindent is képes voltam magamra vállalni. Bennünk van a vágy, ha nem csináljuk, akkor egy helyben toporgunk, nem halad az életünk.

Belénk súlykolja a világ, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha helyt állunk minden erőnkkel egy maszkulin társadalomba. Ha felülmúlunk mindenkit, ha folyamatosan bizonyítunk.

Ha versenyzünk másokkal és magunkkal is. Ha folyamatosan az teszi ki a napjainkat, hogy legyőzzük saját magunkat és még többet vállaljunk.

Sokáig észre sem vesszük, mibe keveredünk bele Nőként.  Lehet ezt csinálni, meg is tudjuk csinálni, de egy idő után nem erre fogunk vágyni. Nem fog összeférni a Nőiességünkkel.

Át tudunk esni a ló túl oldalára, mikor maszkulinabbak leszünk, mint egyes férfiak és olyan energiát közvetítünk, ami ijesztő lehet számukra. Amit egy idő után nem fogunk érteni, és amiből olyan nehezen lehet kimászni.

Amikor a lassulással találtam szembe magam az életem minden területén, akkoriban annyira dúlt bennem a Jang férfi energia, hogy 1,5 év volt, mire igazán le tudtam rakni ezt. Piszkosul nehéz. Ez lett a kiégésem.

Szóval csak gondoljunk bele, milyen energiát közvetítünk ilyenkor? Amikor túl nyomjuk ezt?

Nők vagyunk, tudjuk, hogy erősek vagyunk és képesek vagyunk megoldani a problémáinkat, és igenis képesek vagyunk sok mindenre. De megosztani valakivel/valakikkel, segítséget kérni és együtt gondolkodni, nem pedig egyedül a világot is magunkra venni, ez az amire igazán vágyunk, nem ?

A mai társadalom hibája, hogy a maszkulin energia van elismerve és, hogy nőként a mi sikerünk elismerése is ebben a közegben történik. Ezért nem hibáztatok egy nőt sem, ha eluralkodik rajta a férfi energia.

De a női siker, a női minőség valami egészen más. Valami olyan folyamatos alkotása az életnek, ami nem mérhető és hasonlítható össze a férfi minőséggel.

Ezért igenis foglalkozni kell a női energiával, magunkkal, azzal hogy előhozzuk magunkból a csoda nőt. Mert csodára vagyunk képesek, ha az energiánk a helyén van.

A női energia, a jin, egyfajta kiegészítése a férfi, jang energiának. A lágyabb, de sokszor igazán erős energia ez. Teremtő energia. Mindent elérhetünk, mindent megkaphatunk, ha a saját energiánkkal teremtünk.

Ahhoz, hogy Nőként ne vállaljuk túl magunkat, ne kerüljünk egy kiégés szélére, tudnunk kell fontossági sorrendet felállítani. Megengedni magunknak a pihenést, azt, hogy nekünk sem megy sokszor minden egyszerre. Ne támasszunk irreális elvárásokat magunkkal szemben. Hagyjunk időt töltekezni, figyeljünk magunkra. Gyakoroljuk a hálát, iktassunk be légzés technikákat az életünkbe. Szeressük magunkat, úgy igazán.

És ami a legfontosabb, szeresd, hogy teremtő Nő vagy, akinek nem kell férfiakkal küzdeni, akkor sem, ha világ erre felé megy, mert sokkal nagyobbat és önazonosat tudsz alkotni, ha a saját magad energiája után mész.

Ha segítségre lenne szükséged, ne féld meglépni ezt.

Abba a korba léptünk, ahol a legnagyobb ereje az egymást támogató Nőknek van.

Én itt vagyok neked.

Ölellek,

Andi

Amikor eldöntöttem, hogy haza költözöm Angliából, az igazi szív döntés volt.
A szívem hozott haza.
Mégis még lassan 2 év után is, elengedni nem igazán tudom.

Nagyon sokat agyaltam, hogyan kellene, mit kellene, vajon tényleg ezt akarom-e, mit súg a szívem?!
Ha mindent és mindenkit kiveszek a képletből, akkor mit mond a lelkem?

Őrlődtem, nem tudtam aludni, azt éreztem nem tud többet adni nekem már a hely, mégis úgy sírtam, mint egy gyerek, mikor el kellett köszönnöm.

Belefáradtam és hagytam magamnak, kő kemény 6 év tartás után elengedni mindent.

Eljutottam arra a pontra, hogy térdre rogytam az élet előtt és azt mondtam legyen.

A hitem volt a legnagyobb társam az úton, hogy tudtam minden megérkezik és minden, ami történik, vezet valahova.
Oda ahova a lelkem indul.
Nagyon nehéz volt átadni az irányítást. Néha sikerült, aztán felülkerekedett újra “a majd én jobban tudom”.

Alázat kellett az élet felé, hogy megmérjen és én engedjem, hogy minden jönni tudjon.

Folyamatosan dúlt bennem a harc, a cselekvő énem, a személyiségem, akivel azonosítottam magam, nem bírta elfogadni.

A csend volt a hű társam, hogy meghalljam a lelkem.
Minden a lassulást hozta, amit nem bírtam elviselni.
Tudtam a szívem mélyén okkal jön, engedjem, mutatni fog valamit.

Nagyon lassan sikerült, igazán engednem.
De hozott egy másfajta energiát, amivel máshogyan tudtam “alkotni”.
De először azt kellett hozzá, hogy ne csináljak semmit, hogy bármennyire nehéz is áldozattal fog járni, mégis hagyjam, hogy az élet, az idő ezt most megoldja és ne próbáljam megoldani, mert azon a gondolati szinten nem tudom.

Elkezdett vonzani a jóga, a belesimulás, az engedés, a teljes magamra és befelé figyelés.

Folyamatosan figyeltem magam.
Mit érzek, mik jönnek fel bennem?
Hol van bennem ellenállás?
Hol nem hiszek éppen?

Nem láttam a kiutat. Nem tudtam hova visz út.
Meg akartam oldani, de csak rosszabb lett, erőltettem. 
Mindig azt mondom, amit erőltetni kell, azt nem kell erőltetni.
Így végül nem könnyen, de átfordítottam magamban valamit. Hogyha eddig ezt csináltam  és az ezt hozta, akkor mást kell tennem, hogy mást hozzon.
Elengedtem, mert tudtam csak jobb jön.

Elkezdtem magamra figyelni, hogy jól érezzem magam, hogy abba a pillanatban éljek, ami van, akkor is, ha a jövő ködös még.
Bíztam és hittem minden rendben van.

Teljesen átengedtem magam a pihenésnek, a lelki töltődésnek és élveztem mindent, amit az élet nyújt.

Szeretem magam, fontos vagyok magamnak, nem tudtam tovább bántani magam.
Éreztem, hogy minden a helyére kerül.
Most is érzem.

A megérzésem a legnagyobb útmutató az életembe.
Nekünk, nőknek igazán jól tud működni, ha figyelünk rá.
Egy igazi aduász!

A kulcs a figyelem.

A kiégést meg kell élni, hagyni kell, hogy megmutassa miért jött.

Mi az, ami nem “jó” az életedbe?
Hol van, ahol változás jön?
Mit tudsz megtanulni magadról a mélyben?

De mellette tudatosan figyelni kell magadra, befelé és megérezni a megérzéseid.
Azt a duruzsoló hangot, ami ott van és felhívja magára figyelmed, mikor tennél valamit, de érzed, hogy nem az lenne az igazi.

El kell fogadnod, hogy most ez van, nem vagy tökéletes, az életed sem az és megengedni magadnak, ha pihenni kell, de nem csak fizikailag, hanem lelkileg is.

Segítőhöz fordulni, aki együtt tud látni és gondolkodni veled.

Meghallgatni, de nem elfogadni azok véleményét erről, akik nincsenek a te helyedben.

Elengedni az elvárásaidat, az egót, hogy ki mit gondolhat.

Szeretni, szeretni és szeretni magad. Így is.
Főleg így, ha minden kilátástalan éppen, ha nem tudod ki vagy, vagy hogyan kerültél ide.

És figyelni befelé, magadra és engedni a testednek, a lelkednek azt, amire érzed akkor, hogy szüksége van.

Vannak szintjei, és van, hogy saját magunk meg tudjuk oldani, de van, hogy nem. Ne félj megfelelő segítséget kérni.

A kiégés nem játék, tanít és mutat valamit.

Csak légy nyitott.

Ölellek,

Andi

és érkezem újra nemsokára.....